Iniciális hardver
Összeállítottam a gépet - lásd előző bejegyzés -, rátoltam az ezer éves 8"-es grayscale VGA monitoromat, bootolnék.
Egyből belefutottam az első két problémába.
Billentyűzet nélkül nem bootol a bios. Sőt az aktuálisan illesztett billentyűzetet nem hajlandó elfogadni így kiírja, hogy nyomjak F1-et. De amúgy meg elfogadja a billentyű leütéseket... érdekes. Mindenesetre az elég rosszul hangzik, hogy a gép mellé oda kell támasszak egy billentyűzetet, különben nem fog bootolni. Ezzel még később megkűzdök.A CD-rom nem mindig bootol, azért sikerült telepítenem. Sebaj van még egy pár optikai drive elfekvőben itthon. A másik CD-romról egyáltalán nem bootolt. Felhoztam a "pincéből" egy ócska Creative DVD-t így majd tudok DVD filmeket is nézni. Arról sem bootolt. Fura, pedig felismeri őket a bios.
Mindegy az első CD-rommal végre sikerült telepítenem a debiant hatodik próbálkozásra.
Gyakorlatilag a gép bekapcsolásakor rádöbbentem, hogy a winchester iszonyú hangos. Persze ebben nem kis szerepe van annak az elmúlt 10 évnek amit a meghajtó feltehetőleg becsülettel megszolgált, de tény, hogy a meghajtók hangosak. (A vadi új samsngomtól is berezonál a ház, szóval nem kalkulálhatok azzal, hogy egy új majd halkabb lesz. (Mindenesetre jól elraktam a jótállását.)) Itt valami más megoldást kell majd alkalmazni. Egy óra telepítgetés után már zúgott a fejem a sivítástól. Valami némaságra vágytam. Egyből beugrottak az SSD winchesterek. Biztos lehet már kapni valami ezer éves gagyi 5 gigásat párezerer forintért. Utána olvastam, ez régebben még nem volt annyira elterjedt dolog, hogy bárki is árulna ezer éves példányt. De a sivítás tovább kényszerített a gondolatmenetben, így találtam rá az "IDE To SD (MMC) / MS Adapter"-re. (http://www.gizfever.com/product_info.php?products_id=241)
Ez kell nekem: Régi alaplap is meghajtja, lehet róla bootolni, gyors?, hangmentes, keveset fogyaszt.
Megnéztem ebay-en (http://search.ebay.de/search/search.dll?from=R40&_trksid=m37&satitle=ide+to+sd&category0=), 10-20 euro között meg lehetne kapni, a belevaló 2 gigás SD-kártyával együtt ez kb. 6-8eFt lenne. Szuper a dolog, valószínűleg veszek is egyet... majd a második verzióba, de ebbe nem. Majd kitalálok valami diskless megoldást, vagy boot után felmount-olom a root partíciót nfs-ről, a tmp, meg a var mehet romdrive-ból.
Apropó bootolás. Majd valahogy meg kellene oldani, hogy standby-ba menjen a gép. Az alaplap elvileg támogatja, mikor próbáltam, akkor a debian ikább shutdown-olt.
Mindenesetre beindult az X és samban keresztül tudtam filmet nézni a kis monitoron. Ekkor úgy éreztem, hogy sikerülni fog. Később ez elmult.
- 2008-02-11 00:23:02
- prmpec
- (hozzászólások: 1) Hozzászólás RSS